Azzal az igényléssel fordult vasárnap a belügyminisztérium a Központi Választási Irodához (BEC), vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a szavazókörzeteknél sorban állók 21 óra után is élhessenek alkotmányos jogukkal.
Vasárnap 18 óráig összesen 6 983 136 választópolgár, azaz a szavazásra jogosultak 38,16 százaléka adta le voksát a helyhatósági választásokon – közölte a Központi Választási Iroda (BEC).
Csomortányi István Nagyváradon, Mezei János Gyergyószentmiklóson voksolt.
A 17 órakor közölt részvételi adatok alapján Maros megyében 37,21 százalékos részvételt jegyeztek, a magyarlakta településeken azonban az országos átlagnál kevesebben mentek el szavazni.
Faragó Péter arra buzdítja a szavazókat, hogy éljenek a választói jogukkal.
Gidófalváról az a bejelentés érkezett, hogy az egyik polgármesterjelölt támogatói megpróbálják befolyásolni a szavazásra jelentkező polgárokat, hogy kire üssék a pecsétet.
Háromszéken összesen 11 település van, ahol koronavírus-fertőzöttek igényeltek otthoni szavazási lehetőséget.
Vasárnap 16 óráig összesen 5 662 054 választópolgár, azaz a szavazásra jogosultak 30,94 százaléka adta le voksát a helyhatósági választásokon – közölte a Központi Választási Iroda (BEC).
A magyar részvétel elmarad az országos részvételtől, előbbi 28,8 százalékos, utóbbi 30,9 százalékos volt 16 órakor – tájékoztatta a Maszolt Hegedüs Csilla RMDSZ-szóvivő.
A 15 órás adatok szerint szavazásra jogosultak 23,84 százaléka járult az urnák elé a vasárnapi helyhatósági választásokon Hargita megyében.
Tucatnyi udvarhelyszéki községben már előre lehet tudni, hogy a következő négy évben ki fogja vezetni a települést.
Elsősorban a magyar képviseletre szavazott, de arra is, hogy több szakmaisággal lehessen vezetni a várost az elkövetkezőkben.
Az urnanyitás óta 318 bejelentés érkezett a szavazási folyamattal kapcsolatos esetleges törvénytelenségekről – közölte vasárnap 15 órakor Monica Dajbog belügyi szóvivő.
A háromszéki városok közül Sepsiszentgyörgyön a legalacsonyabb, Baróton pedig a legmagasabb a szavazókedv. Kovászna megye országos szinten sereghajtók közé tartozik.
Az újrázni készülő polgármester elmondta, itt az idő, hogy Székelyudvarhely önkormányzati testületébe bejutó képviselők egy asztalhoz leülve, egy közös cél érdekében, akár a kampányban tett ígéretek mentén végezzék munkájukat.
A szavazásra jogosultak 23,71 százaléka adta le voksát.
Tekintse meg videóösszállításunkat.
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz viszonyítva 6000-rel kevesebb személy szavazott.
„Ma a folytatásra és a jövőre szavaztam, a becsületes munkára egy fejlődő városban”.
A magyarság erős képviseletéért szavazott az RMDSZ Kolozs megyei tanácselnökjelöltje.